Hogyan lehet hormonokat természetesen pótolni a fiatalság megőrzéséért?

Hogyan lehet hormonokat természetesen pótolni a fiatalság megőrzéséért?

A tudomány fejlődik, az életkor kitolódik, sok betegség mára gyógyíthatóvá vált. Igen, tovább élünk, de ez számunkra még sokszor kevés, szeretnénk fiatalosan tovább élni, szépnek lenni. Ez sem mai gondolat az Örök Ifjúság vágya több mitológiai történetben fellelhető, ezek közül Titóniusz története az "örök életből kihagyott örök ifjúság" konfliktusát példázza.

Mindenki szeretne fiatal maradni ez a múlt és a ma emberének közös vágya.

- Titóniusz Ladomeon király fia volt. Apja Auróra istennő szeretője. Titóniusz gondolt egyet, és arra kérte apját, járja ki Auróránál, hogy adjon neki örök életet. Auróra végül teljesítette kívánságát, és Titóniusz élte örök életét. A baj csak az volt, hogy az idő múlásával az öregedés és öregség minden baja és nyomorúsága elérte, mivel az örök élethez nem kért örök ifjúságot is. Titóniusz mind nehezebben viselte öregességét, ezért ismét apjához folyamodott, hogy eszközölje ki részére az örök ifjúságot is. Auróra azonban úgy megharagudott a fiúra, hogy menten tücsökké változtatta.

Az emberiség ősidőktől fogva keresi azt a bizonyos "életelixírt", melynek segítségével, ha lehet, örökké, de legalábbis hosszú életen át maradhatna fiatal, tettre kész, egészségesen boldog.  Az orvostudomány lehetővé teszi már számunkra, hogy régen halálosnak tekintett betegségekből kigyógyuljunk, vagy még hosszú éveken át együtt tudjunk élni vele.

Mi a helyzet a fiatalsággal?

Tudom, sokan azt mondják, hogy méltósággal kell viselnünk ráncainkat, vonásaink, alakunk változásait. Vajon, ha mélyen magukba néznek tényleg ez az őszinte véleményük? Amennyiben hölgyről van szó, nem hiszem. Túl sok plasztikai sebész él meg nagyon jól ráncfelvarrásokból, -feltöltésekből és Botox kezelésekből ehhez képest.
A Gráciában már sokszor foglalkoztunk a photoageinggel, de a chronoageinggel picit kevesebbet. A photoageing a bőr fényhatására létrejött öregedését jelenti. A chronoageing a bőr öregedésének az a folyamata, ami az idő múlásának köszönhető. A fény hatására létrejövő öregedést könnyebb megelőzni és kezelni, erre számtalan termék áll a rendelkezésünkre. A chronoageingnél viszont az idővel és testünk, szervezetünk lebontó folyamataival kell felvennünk a harcot.

A leépülési folyamatok legfőbb kiváltói a hormonok.

A bőrön rögtön megmutatkoznak a hormonális változások. A tinédzser kori aknék az első hormonális bőrelváltozások. 25 éves kortól  bőrünk egyre kevesebb nedvességet tárol, 30 éves kortól folyamatosan veszít feszességéből. 50 év felett pedig az ösztrogén és progeszteron hiány a bőr elvékonyodását, ráncosodását hozza. A legjobb, ha minél korábban odafigyelünk a helyes ápolásra. Így sokkal tovább tudjuk megőrizni bőrünk bársonyos állapotát. Azonban ha valamely hormon csökken, akkor több természetes módszer is segítségünkre lehet, nem kell rögtön a nem éppen kockázatmentes hormontablettákhoz nyúlnunk.

A DHEA - teljes nevén dehydroepiandoszterin - hormon nemrég tett szert rendkívüli népszerűségre, mivel kifejezetten csökkenti az öregedés látható és érezhető jeleit. Növeli a bőr nedvességmegkötő képességét, hidratáltságát, leállítja az öregedéssel járó  bőrvékonyodást, csökkenti a pigmentfoltokat és a ráncokat. Szintje 50 éves kor után csökken drasztikusan. Meg lehetne állítani az idő kerekét mesterségesen előállított DHEA adagolással, ahogyan Amerikában mostanában teszik, ám komoly mellékhatásai lehetnek. Szakemberek ezért inkább a növényi alapanyagokból előállított DHEA pótlást tartják szerencsésebbnek, amit főleg a Dél-Amerikában és Indiában termő édesburgonyából vonnak ki.

A növekedési hormon is lényeges a bőr szempontjából. Az öregedéssel együttjáró legtöbb fizikai változásért (pl. petyhüdt bőr) e hormon csökkenése felel. Pótlásával lassítani lehet a ráncosodást, a bőr tónusa javul. Ez a hormon sem szedhető azonban egyéb komoly orvosi indok nélkül, mivel még nem tisztázott, milyen mellékhatásai lehetnek. Jó hír, hogy a növekedési hormon szintje természetes módon is növelhető: napi fél óra intenzív mozgás már emeli a hormon szintjét. Ha éhesen végezzük a gyakorlatot, a hormonszint gyorsabban nő. A megfelelő étrend sem elhanyagolható: a fehérjék, a zöldségek, gyümölcsök és a komplex szénhidrátok (burgonya, rizs és tészta) elősegítik  képződését. Természetes szintjét az L-arginine aminosav is emeli - fehérjében gazdag ételekben, például olajos halban, túróban, szójában és húsban található.

A melatonin is nagyon fontos szépségelixír. Csökkenésekor a káros szabad gyökök felszaporodnak és rontják a bőr minőségét. Ezért lényeges gondoskodni a kor előrehaladtával a pótlásáról. Tudósok szerint a hormon termelődésének serkentésével "átállítható" a szervezet öregedésért felelős "órája". Mellékhatást eddig nem tapasztaltak a melatonint szedőknél. Szakemberek ennek ellenére óvatosságra intenek, mert a hosszú távú hatások még nem ismertek. A melatonin szintje is növelhető természetes módon: egyszerűen sokat, napi 8-10 órát kell aludni megfelelően lesötétített hálószobában.

Az ösztrogén a legfontosabb a szép bőr szempontjából: a női  hormon hatására lesz a bőr rugalmas és fiatalos. Az ösztrogén felelős a tipikus női idomokért, a melleken, a csípőn és a combokon található "zsírszövettöbbletért". A hormon hiányában azonban a testalkat megváltozik, átrendeződik, "elférfiasodik". Így a klimax elmúltával a zsír már nem csak a tipikus nőies helyeken, hanem pluszban a hason is megjelenik. Az ösztrogén hiányának következtében csökken a bőr és a nyálkahártyák vérkeringése, így a tápanyaggal való ellátottságuk is hiányt szenved. Az anyagcsere lelassul, a bőr elvékonyodik, és nem lesz többé képes arra, hogy megkösse a vizet. Kiszárad, és ráncossá válik.  Sajnos a korral az ösztrogén  mennyisége csökken, de jó hír, hogy bizonyos fokig pótolható. A legegyszerűbb lenne a hormonpótló tapasz vagy tabletták alkalmazása. A szigorúan vényköteles szereket azonban csak akkor írja fel az orvos, ha egészségügyileg is indokolt. Nem mindenkinek adható ugyanis hormontartalmú szer, mert a mesterséges hormonpótlásnak lehetnek nem kívánt mellékhatásai.

A menopauzalis hormonpótló kezelés ellenjavallatai:
- tisztázatlan eredetű hüvelyi vérzés
- endometriumkarcinóma (méhnyálkahártya daganat)
- emlőkarcinóma
- aktív máj- és vesebetegség
- terhesség vagy annak gyanúja
- mélyvénás trombózis vagy embólia az előzményben
- tartósan eltérő májenzim értékek
- endometriózis
- hiperplázia glanduláris cisztika endometrii – mióma uteri
- a beteg tiltakozik a hormonpótlás ellen

Óvatosság indokolt:

- fibrocisztás emlőbetegség
- gyógyszeresen nehezen beállítható hipertónia
- diabétesz mellitusz
- perifériás tromboflebitisz (trombusképződéssel járó vénafal gyulladás) az előzményben
- epekövesség
- obezitás (A zsírszövet túlzott felhalmozódása a szervezetben, melynek következtében a testsúly lényegesen, a testmagassághoz viszonyított normál értékhez képest mintegy 20-25 %-kal megnövekszik.)
- nikotin és alkohol-abuzus

A legegyszerűbb, legkockázatmentesebb megoldás, ha fitoösztrogénekkel pótoljuk a hiányzó hormonokat.

Mik is ezek a fitoösztrogének?

Olyan növényi anyagok, amelyek képesek az ösztrogén nemi hormon hatásait utánozni az állatokban és emberekben, azaz, amelyeket ma együttesen növényi ösztrogéneknek nevezünk.

Ösztrogén hatásúnak tekintjük ma azokat a molekulákat, amelyek:

1. képesek az ösztrogén receptorokhoz kötődni,

2. biológiai választ képesek generálni ösztrogén érzékeny szövetekben és/vagy sejtekben, csakúgy, mint a valódi ösztrogénhormonok.

A fő fitoösztrogének jelentőségét egyrészt az adott növényekben található számottevő mennyiségük, másrészt relatíve erős ösztrogenitásuk adja.

- Ezek a fő fitoösztrogének az isoflavonoid és a lignán csoportból kerülnek ki. Mint leggazdagabb forrás az isoflavonok tekintetében a szójabab, míg a lignánok vonatkozásában a lenmag magasan kiemelkedik a többi közül. Számos növényben találhatóak még fitoösztrogének vagy előalakjaik. Ezek mennyisége (a szóját és a lenmagot kivéve) oly csekély, hogy az adott növényi részek fogyasztásával képtelenség még csak megközelítőleg is annyi hatóanyagot bevinni, aminek bármily gyenge ösztrogén hatása lehetne. Egyéb, pld. antioxidáns, gyulladásgátló, vérkoleszterint csökkentő vagy rákmegelőző jótékony hatásukat persze már ezen, alacsonyabb dózisokban is kifejthetik mind a lignánok, mind az isoflavonoidok. Ezért is (no és a rostok miatt is) javasolt egészben vagy teljes kiőrlésű alakban a magvak minél gyakoribb fogyasztása az egészségmegőrzés érdekében, legyen az bab, gabona, esetleg napraforgó- vagy tökmag.

A szójaételek fogyasztása premenopauzás és posztmenopauzás nőknél is a 2-hidroxilált ösztrogének képződését segíti elő, melyek az eredeti hormonnal szemben tumornövekedés-gátlóak. Mindezen metabolikus változások a hormonfüggő, rosszindulatú női daganatok (emlő- és méhtestrák) kifejlődése ellen hatnak. A szója és a lenmag flavonoid és lignán vegyületei a hormonhiány okozta hőhullámokat csökkentik, és a menopauzában fenyegető csontritkulás elleni hatékonyságukról is közlemények tanúskodnak. Az érfalak védelmével, valamint a koleszterin-anyagcsere pozitív irányú megváltoztatásával gátolják az atherosclerosis kialakulását, ami nemcsak koronáriaszűkületet és szívinfarktust, hanem a perifériás végtagartériák mozgáskorlátozottsághoz és/vagy végtagvesztéshez vezető szűkületét is okozhatja.

A nagy mennyiségű fitoösztrogén tartalmú ételeket fogyasztó népeknél ritkábban fordul elő a mellrák, csontritkulás, szív-érrendszeri megbetegedés és kevésbé kellemetlen menopauzális panaszokkal kell megküzdeniük.
A fitoösztrogén fogyasztás jótékony hatásainak mértéke teljesen egyénfüggő, mivel az eredmény jelentős mértékben függ a szervezet ösztrogén szintjétől, és a szabad, kapcsolódásra váró ösztrogén receptorok számától. A női szervezet öregedésével az ösztrogéntermelése lecsökken, ezért több receptor szabadul fel, ezzel jelentősen megnövelve a fitoösztrogének kötődési esélyeit és a fiatalítás hatásfokát.

Milyen hatása van az izoflavonnak a bőrre?

- Fokozza a kollagén és elasztin rostok rugalmasságát, feszességét, hidratáltságát.
- Az epidermiszben lévő sejtosztódásra jó hatású.
- A hámban és az irhában zajló enzimatikus folyamatokra is jó hatású.
- Erősíti a bőr immunfolyamatait.
- Erősíti az irha érhálózatát, megelőzi a rozacea kialakulását.
- Növeli a hám és az irha sejtjeinek energiáját az ATP szintézisének fokozásával.
- Szabályozza a bőrben zajló lipid folyamatokat, a faggyú- és a szaruzsír mennyiségét.
- A szójakivonat anyagai gátolják a melanoszómák transzportját, így kedvező depigmentáló hatással is rendelkeznek.

Ahhoz azonban, hogy bőrünkön is érezzük a fitoösztrogének jótékony hatását nem elég csak az étkezésünkön változtatni. A bőr számára a legideálisabb és leghatékonyabb hormonpótlást fitoösztrogén tartalmú kozmetikumokkal nyújthatunk, ezek közül a leghatékonyabbak, melyek főhatóanyaga a szójából kivont isoflavon (New Age arctisztító hab, New Age arcradírozó zselé, New Age komfort nappali krém, New Age éjszakai krém, New Age szérum, New Age szem- és nyakkrém, New Age mélyhidratáló koncentrátum, New Age feszesítő habmaszk, New Age testápoló).

Vissza