Bótáné Farkas Klára kozmetikus mester, kitüntetett kozmetikus oktató
Bótáné Farkas Klára vagyok, 1991-ben végeztem Budapesten, mint kozmetikus és még ebben az évben meg is nyitottam első kozmetikámat egy 10m2-es bérelt helyen. Maximális odaadással és szorgalommal megalapoztam a vállalkozásom, és a szakma iránti szeretetem meghozta eredményét.1994-ben átköltöztem egy ötször nagyobb lakásba, majd a férjem és a családom támogatásával Szépségszalonná alakítottuk át `98-ban.
2002-ben raktuk ki a Clarissa Szalon cégtábláját, mely az álmom megvalósulását szimbolizálta.
Tanulóképzéssel 1993 óta foglalkozom, azóta már több mint 30 diákot tanítottam meg a kozmetikus szakma gyakorlatára. Mindegyik tanulóm kiváló eredménnyel végzett, de volt közöttük "szakma kiváló tanulója" is.
1999-ben került hozzánk két tanulólány, Ágnes és Orsolya. Szakmai tudásuknak, szorgalmuknak, hűségüknek és kedvességüknek köszönhetően azóta is együtt dolgozunk. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ilyen megbízható és segítőkész kolléganőkkel dolgozhatok együtt, mint Ők.
2004-ben megszereztem a kozmetikus mesteri címet, 2006-ban pedig megkaptam a MOSZI-tól a "kozmetikus szakma kitüntetett oktatója" címet.
2012-ben szalonunk teljesítménye alapján megkapta a "Kiváló GIGI kozmetikusai" elismerést.
A mi szakmánk is rohamosan fejlődik - és a vendégek igényét is kielégítve - szükség van a nyitott szemléletre és az állandó tanulásra, ezért rendszeresen képezzük magunkat.
Megálmodtam egy szépségszalont és a hosszú évek munkájának eredményeképpen megteremtettem a "nyugalom szigetét", ahová a mai rohanó világunkban szívesen térnek be a vendégek megszépülni és testileg/lelkileg feltöltődni.